Blog

NAV Mentor Program új cég alapításhoz

Közzétéve: 2021-07-21

NAV Mentor Program új cég alapításhoz

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új cég alapítások után nyújt segítséget kezdő vállalkozásoknak, főleg mikro-, kis- és középvállalkozásoknak (kkv). Idén a mentorálás időtartama még hosszabb!

Új cég alapítása után (egészen pontosan az adószám kiadása után) 30 napon belül a NAV kapcsolatfelvételt kezdeményez a kezdő vállalkozással és felvilágosítást nyújt a vállalkozást érintő adókötelezettségekről, illetve azon elérhetőségekről, ahol segítséget találhat ezek elvégzéséhez. Azon vállalkozások, akik az elején több segítséget igényelnek, regisztrálhatnak a saját vállalkozás indítás támogatására létrehozott Mentor Programba. A NAV ezen keresztül további egy éves intenzív támogatással, mentorálással segíti az új cégeket.

Kezdő vállalkozás indítás támogatása a NAV munkatársainak is fontos, ezért már 2018. óta nyújtanak díjmentes tanácsadási és mentorálási szolgáltatást új cégeknek és vállalkozásoknak. A Mentor Program célja, hogy a cégalapítás támogatással valósuljon meg, így növelve a vállalkozás sikerességét, a bevallások minőségét és csökkentve a jövőbeni adóbírságok számát.

A program során a NAV munkatársai segítséget nyújtanak a kezdő vállalkozásoknak az adókötelezettségek teljesítésében, a hibás adózási gyakorlat kialakulásának elkerülésében, adózási szabályok megismerésében, az elektronikus szolgáltatások feltérképezésében, személyes tanácsadás során pedig akár a bevallás átnézésében, javításában is. A vállalkozók az előadásokon és a személyes mentoráláson tanulhatnak többek között a választható adózási lehetőségekről, számlázásról, a különböző bejelentési kötelezettségekről és könyvvezetésről is.

A programban újonnan alapult vállalkozások vehetnek részt, köztük cégbejegyzésre kötelezett szervezetek és egyéni vállalkozások, továbbá szabadalmi ügyvivő irodák, ügyvédi irodák és civil szervezetek, melyek szerepelnek a bíróság nyilvántartásában. A program korábban csak fél éves volt, de év elején ezt meghosszabbították, és már egy teljes évig támogatják az induló vállalkozásokat.

A NAV vállalkozás indítást támogató programjában nem kötelező részt venni, azonban nagyon hasznos és ingyenesen igénybe vehető, csupán regisztrációhoz kötött. Regisztrálni Ügyfélkapu hozzáféréssel lehetséges, az eBev portál Mentor Program főmenüjében.


Forrás: nav.gov.hu, nak.hu, vg.hu, ado.hu