Blog

Jövőre kötelező lesz az elektronikus fizetési lehetőségek biztosítása

Közzétéve: 2020-12-07

Jövőre kötelező lesz az elektronikus fizetési lehetőségek biztosítása

Az eddig hatályos 2005. évi CLXIV. kereskedelmi törvény módosításra került, ennek következtében 2021. januárjától azon kereskedők, akik online pénztárgéppel rendelkeznek, kötelesek vásárlóik részére legalább egy elektronikus fizetési lehetőséget biztosítani.

Törvénymódosításra vélhetőleg a jelenlegi vírushelyzet miatt került sor, ugyanis az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által végzett vizsgálatok kimutatták, hogy koronavírus készpénzen akár 9 napig is képes életben maradni. Ebből kifolyólag a Pénzügyminisztérium a lakosság védelmét szem előtt tartva kívánja az elektronikus fizetési lehetőségeket előtérbe helyezni, míg a készpénzhasználatot pedig visszaszorítani. A pandémia okozta helyzet miatt az elmúlt hónapokban a fogyasztói szokások módosultak (ténylegesen több online és bankkártyás vásárlás történt), valamint előtérbe került a fizetésforgalom biztonságosabbá tételének fontossága is.

Az elektronikus fizetésre való átállást azonban még nehezítheti a tény, hogy Európában Magyarország rendelkezik a harmadik legnagyobb GDP-arányos készpénzállománnyal, ami a statisztikai adatok szerint június végére elérte a 6 965 milliárd forintot, azaz az előző évi adatokat megvizsgálva a növekedés 12%-os volt.

Pedig szerencsére manapság már számos módja van a fizikai kontaktus nélküli, érintésmentes fizetés megvalósításának. Kialakításuk történhet bankkártya elfogadó POS terminál telepítésével, érintés nélküli PayPass fizetés biztosításával, mobilfizetési rendszer kiépítésével vagy azonnali banki átutalás jóváhagyásával. Nemmellesleg az idén márciusban bevezetett azonnali fizetési rendszer (AFR) szerint a hitelintézeteknek ügyfeleik részére a hét minden napján 24 órában biztosítaniuk kell a belföldi, 10 millió forintot meg nem haladó összeg esetében az azonnali átutalás lehetőségét.

Ezen elektronikus fizetési lehetőségek installációja a gazdaság fehérítésre is befolyással lehet, mivel az ilyen típusú tranzakcióknak nyoma van, ezáltal a kereskedők adómegkerülési próbálkozása, tehát a nyugtaadási kötelezettségük elmulasztása a NAV (Nemzeti Adó- és Vámhivatal) számára sokkal inkább feltűnőbb lesz. Ugyan az online pénztárgép használati kötelezettség, vagyis a 48/2013. (XI. 15.) NGM rendelet bevezetése óta a számlaadat-szolgáltatás széleskörűbbé vált, ezáltal az online pénztárgépek használatával a kereskedők nyugtaadási kötelezettségüknek már automatikusan eleget tesznek.

A jelenlegi törvényváltozás a NAV és a MNB (Magyar Nemzeti Bank) nyilvántartásai szerint hozzávetőlegesen 60 000 online kasszával már rendelkező kereskedőt érint. Az elektronikus fizetési lehetőségek megvalósítása és a hitelintézetekkel való együttműködése a kereskedőknek minden esetben kisebb kiadást jelent. Számukra jó hír lehet, hogy a Magyar Államkincstár a „Bankkártya-elfogadó terminálok számának növeléséhez nyújtott támogatásról” nevezetű 47/2016. (XII. 6.) NGM rendelet keretein belül vissza nem térítendő 80 000 forinttal támogatja azokat a boltokat, kereskedőket automatikusan, akik 2017. november 1-jén még nem rendelkeztek POS terminállal. A támogatás első terminál telepítésére vagy már meglévő terminálok cseréjére vonatkozik, valamint a támogatásra jogosultak az összeget az első 24 hónapban, egyenlően elosztott részletekben kapják meg. Az új terminálok telepítésére 2021. június 30.-ig van lehetőségük. Támogatás jelenleg Magyarországon már csak a Fizetési Pontnál igényelhető. A programról részletesebben az Államkincstár, illetve a Fizetési Pont hivatalos honlapján tájékozódhat.

Ugyanakkor a törvénymódosítás értelmezése szerint a kormány nem részesíti előnyben a POS terminállal való fizetési lehetőséget, sőt a piacra bízza és ennek következtében fokozza a versenyt a hitelintézetek, fizetési szolgáltatók és fizetési megoldást szállítók közt. A kereskedők szabadon választhatják meg, mely elektronikus fizetési módszer a legkedvezőbb számukra, illetve a vásárlóik számára.


Források: allamkincstar.gov.hu, vg.hu, ado.hu