Blog

Fenntarthatósággal a versenyképességért

Közzétéve: 2022-08-31

Fenntarthatósággal a versenyképességért

Az Országos Vállalkozói Mentorprogram alprogramjának nyitórendezvényére került sor 2022. június 8-án Székesfehérváron. A Mentorprogramért felelős Magyar Kereskedelmi és Iparkamara célja a Vállalkozz Fenntarthatóan! című programmal, hogy a kkv-szektor tagjai minél környezettudatosabban működjenek a mindennapi gyakorlatban is.

A nyitórendezvényen részt vett többek között Dr. Szili Katalin, az NFFT (Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács) alapítója, Dr. Mezősi Balázs, az MKIK Országos Vállalkozói Mentorprogram szakmai vezetője, és Dr. Vereczkey Zoltán, az MKIK Környezetvédelmi ügyekért felelős alelnöke, PMKIK elnöke. A rendezvény köszöntőjét Radetzky Jenő, az MKIK alelnöke és Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke mondta el, melyben hangsúlyozta azt, hogy az MKIK régóta fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást mind környezeti, mind szociális oldalról. Beszédében arra is kitért, hogy nem kizsákmányolásra, hanem intenzív fejlesztésekre van szükség ahhoz, hogy megvalósuljon a fenntartható fejlődés. Annak érdekében, hogy ez sikeres legyen nélkülözhetetlen, hogy a vállalkozások is környezettudatosabb szemléletmódra váltsanak. Ehhez a szemléletformáláshoz nyújt segítséget a Vállalkozz Fenntarthatóan! program, amit mentorvállalatok és szakértők közbenjárásával valósítanak meg. A rendezvényen még szó esett arról is, hogy a versenyképesség és fejlődés érdekében a jövőben kiemelt szerepet fog kapni a nemzeti erőforrások figyelmes és egyenletes fejlesztése és karbantartása. A júniustól induló és év végéig tartó fenntarthatósági workshopokon kis csoportokban foglalkoznak olyan témákkal, mint a környezetvédelemhez kapcsolódó jogszabályok, energiahatékonyság, levegőszennyezés, vízfelhasználás, hulladékkezelés és ezek gazdasági hatásai, uniós és hazai stratégiák, saját jó gyakorlatok és programok. A program egyik előnye, hogy az elméleti oktatás után a résztvevő céglátogatáson vehet részt. A mentorcégnél gyakorlatban is megtapasztalhatja a workshopon megismert példákat.

Az oktatás térítésmentes, jelentkezni online felületen keresztül lehet mentornak és mentoráltnak egyaránt. A sajtóanyag szerint workshopon kívül a résztvevő kap egy nemzetközi szakértők által elkészített Fenntarthatósági Kézikönyvet, a mentorprogram során webináriumokon is részt vehet, a tananyagot e-learning formában kapja meg, végül pedig a megvalósítás eredményeként egy saját fenntarthatósági akciótervet készít el. Így is tudatosítva a saját vállalkozásra vonatkozó döntéshozatalt. Az alprogram fontos résztvevői a mentorok. Az ő felelősségük, hogy példáikkal ösztönözni tudják azokat a mikro-, kis-, és középvállalkozások képviselőit, akik szeretnék fenntarthatóbbá, környezettudatosabbá tenni működésüket. Mentornak jelentkezhet az a vállalat, mely szakmai tanácsokkal tudja ellátni a résztvevő kkv tagokat és jó gyakorlataikat, projektjeiket be tudják mutatni a céglátogatás alkalmával, így hozzájárulva a felelős vállalkozások megteremtéséhez. Azonban nemcsak a mentoráltak profitálnak az alprogram adta lehetőségekből, hanem a mentorok számára is vannak részvételi előnyök. Például megkapja a PR és kommunikációs célokra felhasználható „MKIK Fenntarthatósági Mentor – 2022” címet, továbbá többletpontokat szerezhet a GINOP-1.2.8.,VEKOP-1.2.6. és több GINOP Plusz pályázaton, valamint együttműködhet másik mentorral, mentorálttal akár üzleti kapcsolatépítés céljából is.

A jelentkezésre a program honlapján keresztül van lehetőség, ingyenesen, elektronikus formában a céges adatok megadásával. Az alprogram előre láthatóan hat hónapig fog tartani, ami alatt kéthavonta új programelemek kerülnek meghirdetésre.

Forrás: vallalkozztudatosan.hu, kamaraonline.hu