Blog

A székhelyszolgáltatás feltételei

Közzétéve: 2021-02-11

A székhelyszolgáltatás feltételei

A székhelyszolgáltatás feltételeit törvények és rendeletek szabályozzák. A bírságok, büntetések és egyéb kellemetlenségek elkerülése miatt nagyon fontos, hogy olyan szolgáltatót válasszunk, aki a székhelyszolgáltatás feltételeit, hatályos szabályait folyamatosan figyelemmel kíséri és megfelel nekik.


Mit jelent pontosan a székhely?

A jelenleg érvényben lévő törvényi rendelkezések értelmében, egy cég székhelyeként az adott cég bejegyzett irodáját határozzuk meg. Ez a helyszín szolgál a cég levelezési címeként, itt történik a cég üzleti és hivatalos iratainak átvétele, érkeztetése, őrzése és rendelkezésre tartása. A székhelyet kötelező jól láthatóan cégtáblával megjelölni, illetve itt kerül sor a különböző székhellyel kapcsolatos kötelezettségek teljesítésére is.

Amennyiben a cég létesítő okirata úgy rendelkezik, a központi döntéshozatal (ügyintézés) helyének nem kell megegyeznie a cég székhelyével, ebben az esetben azonban a létesítő okiratban és a cégjegyzékben ez feltüntetendő.



Mit jelent a székhelyszolgáltatás?

A székhelyszolgáltatók üzletszerű gazdasági tevékenységként, megbízás keretében teljesítik a jogszabályokba foglalt, székhellyel kapcsolatos kötelezettségeket, vállalják az üzleti és hivatalos iratok átvételét, érkeztetését, őrzését, rendelkezésre tartását és egy esetleges ellenőrzés során képviselik a megbízójukat.

A székhelyszolgáltatás feltétele egy írásba foglalt megbízási szerződés megkötése. Ennek értelmében a székhelyszolgáltató székhelyet biztosít megbízójának, anélkül, hogy a megjelölt ingatlant a megbízó ténylegesen használná. A székhelyhez kapcsolódó kötelezettségeknek a szolgáltató tesz eleget, a cégtábla kihelyezésről is gondoskodik.

A jogszabályok értelmében a megbízónak (nem a szolgáltatónak) kötelessége a NAV felé bejelenteni a székhelyszolgáltató nevét, adószámát, székhelyét, a jogviszony kezdetének és (amennyiben van ilyen) végének időpontját.



Mikor éri meg igénybe venni?

Cégek, vállalatok és vállalkozások esetében alapvető szükséglet egy székhely meghatározása, anélkül nem működhetnek. Azoknak a cégeknek, vállalkozásoknak mindenképpen érdemes lehet székhelyszolgáltatót megbízniuk, amelyeknek a működéséhez nem feltétlenül szükséges iroda, vagy nem engedhetik meg azt maguknak. Természetesen ezek a mikro-vállalkozások akár saját otthonukat is bejegyeztethetik székhelyként, ez azonban több szempontból sem ajánlott. A fenti előnyök mellett, a székhelyszolgáltatók által nyújtott széles körű adminisztratív jellegű szolgáltatások révén, megbízóik értékes időt takaríthatnak meg, hatékonyabbá tehetik a működésüket.



A székhelyszolgáltatás feltételei törvényi szabályozások alapján:

A 2017 júliusában hatályba lépett 7/2017. (VI. 1.) IM rendelet alapján a székhelyszolgáltató működéséhez, és a szolgáltatás, a megbízó általi igénybe vételéhez az alábbi feltételeknek kell teljesülniük:

1. A székhelyszolgáltatást igénybe vevő (megbízó) cég és a székhelyet nyújtó (megbízott) köteles írásba foglalt szerződést kötni. Ezen szerződés kizárólag abban az esetben lehet határozott idejű, ha a megbízó céget is határozott időtartamra létesítik.

2. A szerződésben feltüntetendő, hogy a cég mely iratait kívánja a székhelyen őrizni, rendelkezésre tartani. Ezek között a cégiratoknak, hatósági engedélyeknek, az adózhatósághoz való adat bejelentési kötelezettségekkel összefüggő iratoknak, illetve a számviteli törvény szerinti beszámolónak szerepelnie kell. A megbízott ezen iratokról és a cég esetleges ingóságairól naprakész jegyzéket vezet, egyéb ügyfelei dokumentumaitól elkülönítve tárolja, a szerződés lejártakor visszaszolgáltatja.

3. A székhelyszolgáltatónak gondoskodnia kell megbízója postai küldeményeinek a székhelyen való átvételéről, amelyről egy munkanapon belül értesítést küld.



A fenti rendelkezések 2020.01.10-től az alábbi előírásokkal egészültek ki:

4. Egy kialakított belső szabályzat alapján a székhelyszolgáltatók kötelesek átvilágítani ügyfeleiket, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzése érdekében.

5. Ügyfeleik személyazonosságának igazoló ellenőrzését el kell végezniük. A szolgáltatónak meg kell bizonyosodnia a tényleges tulajdonos kilétéről, ennek érdekében meg kell tennie minden, a felügyeletet ellátó szerv által meghatározott intézkedést.

6. A székhelyszolgáltatóknak belső kockázatértékelést, valamint ügyfeleik kockázatelemzését is el kell végezniük.

7. A megbízott köteles folyamatosan figyelemmel kísérni az üzleti kapcsolatot (és felülvizsgálni a kockázati kategóriát), annak meghatározása érdekében, hogy pénzmosás megelőzésével kapcsolatos intézkedések indokoltak-e megbízójával szemben.

8. A szolgáltató, az üzleti kapcsolat megszűnése után még nyolc évig őrizheti meg az ügyfelek átvilágítása során gyűjtött adatokat, ezt követően köteles megsemmisíteni azokat.

9. Amennyiben a szolgáltató pénzmosásra, terrorizmus finanszírozására, vagy dolog büntetendő cselekményből való származására utaló tényről szerez tudomást, haladéktalanul bejelentést kell tennie arról a Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Iroda felé.



A LOGOSZ székhelyszolgáltatáshoz nyújtott extra szolgáltatásai:

A LOGOSZ Cégcsoport, ügyfelei maximális elégedettségének biztosítása érdekében, elkötelezett amellett, hogy a lehető legmagasabb minőségű szolgáltatást nyújtsa. Az alábbiakban székhelyszolgáltatásunk mellé járó plusz szolgáltatásainkról olvashat, melyekről bővebb információt a kapcsolódó menüpontok alatt talál.


Székhelyszolgáltatás alapcsomagunk a következő extra szolgáltatásokat biztosítja:

  • Vállaljuk egy darab standard bélyegző elkészítését megbízóink számára
  • A postai küldemények átvételéről nyilvántartást vezetünk és értesítést küldünk
  • A hivatalos leveleket (szabad kapacitás esetén) online formában továbbítjuk ügyfeleinknek
  • 50 lap terjedelemig nyomtatást és szkennelést vállalunk
  • Megbízóink számára biztosítjuk a retorzió nélküli szerződésbontás lehetőségét
  • Mi több, új ügyfeleink számára egy hónapig ingyenes könyvelést biztosítunk, amennyiben könyvelési szolgáltatást partnercégünknél vesz igénybe!
  • Bármely irodánkban köthető székhelyszerződés valamely másik városban lévő irodánk címére. Ebben az esetben vállaljuk levelei továbbítását a szerződéskötés helyére.

A LOGOSZ Cégcsoport a székhelyszolgáltatás feltételeinek és törvényi szabályozásának megfelelve nyújt megbízható szolgáltatást kedvező áron. Válasszon minket!


Forrás: net.jogtar.hu